BEMUTATKOZÁS


Egyesületünk rövid története

A Lőrinci Diáksport Egyesületben, már 1985-ben megalakult a Karate szakosztály, melyben megalakulástól kezdve rögtön kétféle tradicionális stílust oktattak a Wado-ryu karatét, valamint a Shotokan karatét. A Lőrinci Diáksport Egyesület később Szentlőrinci Atlétikai Club (SZAC) néven folytatta a munkát.

Az edzések helye kezdetben a Lőrinci Sportcsarnokban volt, ahol eleinte az oktatást végző mesterek, illetve edzők is színes öves karatékák voltak. Csak a harcművészeti ág népszerűsítése, illetve elterjedése után kezdtek Magyarországra látogatni külföldi, elsősorban japán mesterek, akiknél a hazai edzők, oktatók megszerezték a fekete övet, az első Dan fokozatokat.

A Lőrinci Sportcsarnokban eltöltött évek után sokáig a Pogány Frigyes Szakközépiskola adott otthont edzéseinknek, itt még a tornatermet ketté választva párhuzamosan együtt folytak a Wado-ryu és Shotokan edzések.

A Magyarországi Wado-ryu Szövetség felbomlását követően 1996-ban Rostás Tibor [7. Dan] a Magyarországi Wado-ryu Karate Szövetség főinstruktora vette át az edzések irányítását egyesületünkben, majd néhány év múlva átadta az irányítást tanítványainak, akik közül ketten Lantos Krisztián [4. Dan] és Nagy Antal [5. Dan] vezették hosszabb ideig az edzéseket.

Miután Perényi Péter 2000-ben és Pénzes Tamás 2001-ben megszerezték az első Dan mesterfokozatot, átvették a kissé "elanyátlanodott" Wado-ryu csapatot illetve az edzések irányítását és néhány évig közösen tartották az edzéseket. Így tehát a 2000-es évek elejére eljutott a szakosztály odáig, hogy olyan fekete öves oktatók vezeték az edzéseket, akik az egyesületben kis gyerekként kezdtek el karatézni egy évtizeddel korábban.

Pár évvel később 2003 táján ismét tornatermet kellett keresnünk, mert a teremdíj annyira megemelkedett, hogy azt már nem tudtunk fenntartani, így az Etalon Általános és Sport Iskola kicsiny termében edzettünk tovább, innentől kezdve már külön a Shotokán csapattól. Az Etalonban a többi sportág miatt annyira háttérbe voltunk szorítva, hogy az iskola tanulói nem is tudtak róla, hogy az iskolában karate oktatás is folyik, továbbá a terem adottságai sem voltak éppen a legjobbak, így nem igazán volt lehetőségeink a továbblépésre. Ekkoriban sajnálatos módon anyagi okok miatt felszámolták a SZAC-ot (Szentlőrinci Atlétikai Club), és a kicsiny létszámunk miatt aMagyarországi Wado-ryu Karate Szövetség égisze alatt folytattuk a munkát, de csapatunk nevében mindvégig megőriztük a SZAC nevet, hiszen ekkor már 2 évtizede mindenki így ismert bennünket. A kedvezőtlen körülményeknek köszönhetően csapatunk létszáma nagyon lecsökkent, de mi ennek ellenére ugyanolyan lelkesen edzettünk, mint régen és akik kitartottak mára már többszörös országos bajnokok, és Európa Bajnoki vagy éppen Világbajnoki érmekkel is büszkélkedhetnek!

2006-ban újabb változás jött az egyesület életében, ugyanis Perényi Péter munkája miatt nem tudta tovább vállalni az oktatást, ezért innentől kezdve Pénzes Tamás egyedül irányítja az edzéseket.

2008-ban megelégelve a korábbi tornatermünk által nyújtott lehetőségeket fokozatosan átvittük edzéseinket a 18. kerületi Német Nemzetiségi Általános Iskolába, vagy ahogy a 18. kerületi lakosok ismerik a "Piros Iskolába", ahol maroknyi lelkes karatésunkkal és az új jelentkezőkkel elkezdtük újra felépíteni csapatunkat. Néhány év alatt elértük, hogy klubunk újra a régi fényében tündököljön, hiszen számtalan országos bajnoki címet szereztünk és az utóbbi években összesítésben is rendre az élen végzünk. Amire pedig igazán büszkék vagyunk, hogy 2011-ben EURÓPABAJNOKUNK, 2012-ben pedig már VILÁGBAJNOKUNK is lett.

2019 végére pedig már 16 VILÁGBAJNOKI cím mellett, 11 VB. ezüst és 20 VB. bronz éremmel, valamint 12 EURÓPA-BAJNOKI címmel, 9 EB. ezüst és 33 EB. bronz éremmel rendelkeznek, így összesen 101 VB és EB érmet gyűjtöttünk!

Az elmúlt közel három évtized során a tehát szakosztályunk sok mindenen keresztül ment, voltak jobb és rosszabb időszakok is. Versenyzőink több tucat stílusbajnokságot tudhat magáénak, a tanítványok számtalan országos és nemzetközi eredménnyel öregbítették az egyesület hírnevét.

Egyesületünk rendezte a kilencvenes évek alatt a legnagyobb gyermek és ifjúsági karate versenyeket (SZAC - Kupa), melyet gyakran TV felvétel formájában ifjúsági és sportműsorokban vetítettek.
A nehezebb időszakokban sajnos a SZAC Kupa megrendezéséről is le kellett mondanunk, de 2012-ben a Galgamente Wado Egyesülettel és Fási Tibor mesterrel közösen újra élesztettük a SZAC kupát immáron Galga-SZAC Kupa néven, mely olyannyira jó visszhangot keltett, hogy 2013 és 2015 között még 3 alkalommal nemzetközi versenyként rendeztük meg a Galga-SZAC Kupát!

2016-ban SZAC Karate Egyesület néven szervezetileg is megújultunk, és remélhetőleg ennek köszönhetően nagyobb eséllyel indulunk majd különböző pályázatokon és találunk majd támogatókat, melynek köszönhetően csökkenthetjük versenyzőinkre és családjukra háruló terheket, és így további szép sikereket érhetünk el.



Egyesületünk és a Wado-ryu karate

A SZAC Karate Egyesület közel három évtizedes múlttal rendelkezik. Számunkra a "sportkarate" mellett fontosak a tradíciók is, így a tradicionális Wado-ryu karatét a mai napig oktatjuk, és Shibamori Kando Shihan [9. Dan] személyében nagyszerű mestertől eredeti forrásból tanulhatunk.

A SZAC Karate Egyesület a Magyarországi Wado-ryu Karate Szövetség és az IWKU (Internation Wado Karate Union) alapító tagja.

A SZAC Karate Egyesület továbbá a Magyarországi Wado-ryu Karate Szövetségen keresztül a WUKF (World Union of Karate-Do Federations), a UWK (United World Karate), a WKF (World Karate Federation) valamint a Magyar Karate Szövetség tagja.

A SZAC Karate Sportegyesület számára 2019-től már támogatható a személyi jövedelem adó (SZJA) 1%-ával is! Bízunk benne, hogy sokan támogatnak bennünket az utánpótlás nevelésben és a szebbnél szebb eredmények elérésében!

Kérjük, támogassa ADÓJA 1%-ával a SZAC Karate Sportegyesület tevékenységét és céljait!
Kérjük, támogassa ADÓJA 1%-ával a SZAC Karate Sportegyesület tevékenységét és céljait! Köszönjük!

ADÓSZÁMUNK: 18843237-1-43



Egyesületünk Wado-ryu karate edzője

Pénzes Tamás [5. Dan] 1992-ben a SZAC-ban kezdett karatézni, 1996 óta Rostás Tibor [7. Dan] a Magyarországi Wado-ryu Karate Szövetség főinstruktorának közvetlen tanítványa. Már kiskora óta rendszeresen évente több alkalommal részt vesz Shibamori Kando Shihan [9. Dan] hazai és külföldi szemináriumain és nyári edzőtáborain. 1996-ban és 1999-ben részt vett Sakai Kazou [10. Dan] nagymester nyári edzőtáborában is.

Élete egyik legmeghatározóbb élménye volt, amikor 2010 szeptemberében a magyar delegáció tagjaként meglátogathattaSakai Kazou [10. Dan] nagymestert, a Wado-ryu Karate Renmei technikai igazgatóját, a stílus alapító Hironori Otsuka nagymester egykori tanítványát ésShibamori Kando Shihan [9. Dan]mesterét a Jo Sui Kai Honbu Dojoban és részt vehetett edzésein valamint a hagyományos japán Jo Sui Kai Bajnokságon.

Az első Dan fokozatot 2001-ben, a másodikat 2004-ben, a harmadikat 2008-ban, a negyediket 2013-ban, az ötödik mester fokozatot pedig 2019-ben Shibamori Kando Shihan [9. Dan] által vezetett nyilvános danvizsgán szerezte.

A tradicionális karate mellett 10 éves kora óta versenyzik kata és kumite versenyszámban egyaránt. Közel 25 éves versenyzői pályafutása során rengeteg hazai és nemzetközi eredményt ért el. 18 éves kora óta a Magyarországi Wado-ryu Karate Szövetség felnőtt válogatottjának tagja, többször állhatott világversenyek dobogóin és az edzések irányítása mellett a mai napig is aktívan edz és versenyzik.

Első Világbajnoki címét 2015-ben az 1. UWK (United World Karate) Egyesített Karate Világbajnokságon szerezte felnőtt Wado-ryu kata versenyszámban, majd 2016 nyarán a 6. WUKF (World Union of Karate-Do Federations) Karate Világbajnokságon kumite +80 kg versenyszámában megszerezte hazánk első stílus független felnőtt kumite világbajnoki címét és emellé Wado-ryu Kata versenyszámban is világbajnoki címet szerzett, így több tekintetben is sporttörténelmet írt. (Vélhetően világviszonylatban sem túl sok felnőtt versenyzőnek sikerült egy Világbajnokságon kata és kumite versenyszámban egyaránt az élen végezni.) 2017-ben a 2. UWK Karate Világbajnokságon megvédte Wado-ryu kata versenyszámban szerzett világbajnoki címét, majd 2018-ban és 2019-ben a 7. és 8. WUKF Karate Világbajnokságon is sikerült a címvédés. 2021-ben Romániában, majd 2022-ben Ameriákában is sikerült duplázni és kata világbajnoki cím megvédése mellett a 36 év feletti +75 kg kumite versenyszámban is világbajnoki címet szerezni. Ezzel immáron 7. alkalommal sikerült Wado kata versenyszámban és 3. alkalommal kumite Világbajnoki címet szerezni, így a Világbajnoki címek száma 10-re gyarapodott.

Négy egymást követő évben (2016, 2017, 2018, 2019) a WUKF Karate Európa-bajnokságon Wado-ryu kata versenyszámban szintén sikerült az élen végezni és Európa-bajnoki címet szerezni, 2018-ban csak egy kis szerencsén múlt, hogy nem sikerült duplázni, ugyanis ebben az évben egyéni kumite +85kg kategóriában 2. helyen végzett. 2019-ben viszont sikerült a duplázás is, hiszen a felnőtt wado-ryu kata versenyszám mellett a 36 éven felüli súlycsoport nélküli kumite kategóriát is megnyerte. 2016-os Európa-bajnokságon pedig csapat kumite versenyszámban szerzett Európa-bajnoki címet.

Világbajnokságon szerzett érmei:

10 x aranyérem 0 x ezüstérem 5 x bronzérem

15 Világbajnoki érem.

Európa-bajnokságon szerzett érmei:

6 x aranyérem 4 x ezüstérem 10 x bronzérem

20 Európa-bajnoki érem.

Frissítve: 2023.06.18.



"Köszönettel és hálával tartozom Mestereimnek, Edzőtársaimnak, Versenytársaimnak, Tanítványaimnak, Családomnak, Barátaimnak, és mindenkinek, aki valamilyen úton-módon támogatott, drukkolt nekem, illetve hozzásegített ezen eredmények eléréséhez!" /Pénzes Tamás/





 

Rövid híreink

13. WUKF Karate Európa-bajnokság

Öt érem a 13. WUKF Karate Európa-bajnokságról

11. WUKF Karate Világbajnokság

Négy érem a 11. WUKF Karate Világbajnokságról

12. WUKF Karate Európa-bajnokság

Nyolc érem a 12. WUKF Karate Európa-bajnokságról

10. WUKF Karate Világbajnokság

Pénzes Tamás Amerikában szerezte meg a 9. és 10. Világbajnoki címét

9. WUKF Karate Világbajnokság

2 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL és 1 bronz-éremmel tért haza Pénzes Tamás a SZAC Karate SE. mestere a 2021. szeptember 23-26. között Romániában megrendezett 9. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményei:
1. kata
1. kumite Open
3. kumite +85kg



11. WUKF Karate Európa-bajnokság

2 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL és 3 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. három versenyzője a 2019. október 22-27. között Dániában megrendezett 11. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
1. Pénzes Tamáskumite Open
3. Dodok Mátékata
3. Pénzes Tamáskumite +85kg
3. Szántai Lucakata
5. Dodok Mátékumite
5. Szántai Lucakumite



8. WUKF Karate Világbajnokság

5 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst- és 1 bronz-éremmel valamint 1 negyedik helyezéssel tért haza a SZAC Karate SE. kilenc versenyzője a 2019. június 18-23. között Szlovákiában megrendezett 8. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1.Dodok Mátékumite +155cm12 éves
1.Dudás ÉvakataU21
1.Pénzes Tamáskatafelnott
1.Szántai LucakataU18
1.Szekrényesi LilikataU16
 
2.Boros CsabakataU18
2.Woog OlíviakataU18
 
3.Dudás Évacsapat kataU21
3.Szekrényesi Lilicsapat kataU21
3.Woog Olíviacsapat kataU21
 
4.Dudás Évakata (rengokai)felnott



10. WUKF Karate Európa-bajnokság

1 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst és 2 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. négy versenyzője a 2018. október 23-28. között Máltán megrendezett 10. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
2. Pénzes Tamáskumite
2. Szántai Lucakata
3. Szántai Lucakumite
3. Pénzes Tamáscsapat kumite
4. Dudás Évakata (felnott)
4. Dudás Évakata (U21)
5. Topolyai Mátékumite
7. Topolyai Mátékata



7. WUKF Karate Világbajnokság

1 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 3 ezüst- és 1 bronz-éremmel valamint 1 negyedik helyezéssel tért haza a SZAC Karate SE. négy versenyzője a 2018. június 12-17. között Skóciában megrendezett 7. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
2. Dudás Évakata (felnott)
2. Szántai Lucakata
2. Topolyai Mátékumite
3. Topolyai Mátékata
4. Dudás Évakata (U21)



UWK Karate Világbajnokság

2 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 2 bronz éremmel és 1 negyedik helyezéssel tért haza a SZAC Karate SE. három versenyzője a 2017. november 29. és december 3. között Olaszországban megrendezett 2. UWK Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1. Dudás Évakata
1. Pénzes Tamáskata
3. Pénzes Tamáskumite
3. Szántai Lucakumite
4. Szántai Lucakata



9. WUKF Karate Európa-bajnokság

3 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst és 4 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. két versenyzője a 2017. április 5-9. között Kolozsváron megrendezett 9. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Dudás Évakata
1. Pénzes Tamáskata
1. Szántai Lucakata
2. Topolyai Mátékata
2. Woog Olíviakata
3. Pénzes Tamáskumite
3. Szántai Lucakumite
3. Topolyai Mátékumite
3. Laczi Dávidcsapat kumite
3. Woog Arnoldcsapat kumite



8. WUKF Karate Európa-bajnokság

2 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL 1 ezüst és 3 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. két versenyzője a 2016. október 11-16. között Olaszországban megrendezett 8. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
1. Pénzes Tamáscsapat kumite
2. Pénzes Tamásrotációs csapat kumite
3. Radnóti Bettinakata (felnőtt)
3. Radnóti Bettinakumite +60kg (felnőtt)
3. Radnóti Bettinakumite open (U21)
5. Radnóti Bettinakumite +60kg (U21)
5. Radnóti Bettinakata Rengokai (U21)
5. Pénzes Tamáskumite +80 kg



6. WUKF Karate Világbajnokság

5 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst és 4 bronz éremmel tértek haza a SZAC Karate SE. versenyzői a 2016. június 14-19 között Dublinban megrendezett 6. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1.  Dudás Évakata
1.  Pénzes Tamáskumite
1.  Pénzes Tamáskata
1.  Woog Arnoldkata
1.  Woog Olíviakata
2.  Csatlós Botondcs. kumite
2.  Woog Arnoldcs. kumite
3.  Dodok Mátékata
3.  Radnóti Bettinakumite
3.  Radnóti Bettinakata
3.  Topolyai Mátékata





Sportegyesületünk tevékenységét a Nemzeti Együttműködési Alaptól kapott támogatás segíti.

Nemzeti Együttműködési Alap